Skip to content

A Jászalsószentgyörgyi Helytörténeti Kör a megújult exkluzív Erzsébet Malomban tartotta évzáró rendezvényét pénteken. A közösséget megtisztelte jelenlétével Szarvák Imre polgármester, valamint a tagként is aktívan közreműködő Talált József emeritus jászkapitány, feleségével Erzsikével. Simon Károly elnök köszöntő gondolatai után Szarvák Imre részletesen ismertette a malom felújításának főbb mozzanatait és a hasznosításával kapcsolatos elképzeléseket, beindítva közben szemléltetésként az őrlőszerkezetet.


Az elhanyagolt állapotú malmot – mely a templom után a település legrégebbi építménye – az önkormányzat megvásárolta, s egy eredményes pályázatnak köszönhetően fél év alatt impozáns épületté varázsolta. A közel ötven millió forintos beruházásra méltán büszke Jászalsószentgyörgy. Jelentősége Jászalsószentgyörgyön jóval túlmutat, a Jászság egyik idegenforgalmi vonzerejét is jelenti, mely a jövőben rendszeres nyitva tartással várja a látogatókat.

Az eredeti funkciójában megőrzött egyik tartóoszlop régi idők tanúja, erről árulkodik a belevésett 1825-ös dátum. Az alsó és a felső szint egyaránt százhúsz négyzetméter alapterületű, ötven-hatvan fős rendezvények lebonyolítására kiválóan alkalmas. Lakodalmak céljára máris vannak lefoglalt időpontok. Említést érdemel a hangulatos, ezer légköbmétert felfűteni képes kandalló, mely a polgármester közvetlen irányításával készült.

Az országosan jegyzett malmok sorában elfogultság nélkül az elsők között említendő mind méretében, mind pedig megjelenésében. Különlegessé teszi, hogy helyreállíttattuk az őrlőszerkezetet, valamint az, hogy rendezvényházként fog működni” – foglalta össze a polgármester. A malom történeti és építészeti leírása Lukácsi László helytörténeti kutató igényes munkáját dicséri. A kialakításra váró „molnár-szoba” berendezésében a Helytörténeti Kör is aktív szerepet vállal.

Marton Rita, a Helytörténeti Kör titkára vetített képes részletes beszámolót terjesztett elő a kutatás, az adatgyűjtés, az ismeretterjesztés és a rendezvényszervezés területén elvégzett éves munkáról. Tevékenységükről Szarvák Imre is őszinte elismeréssel szólt. Szebben és kifejezőbben aligha lehetne ezt megfogalmazni, mint ahogyan tette: „Köszönöm, hogy vannak Önök”.

Feladatvállalásuk köréből a közeljövőben kiemelkedik a Jász Világtalálkozó szervezésében való közreműködés. A Világtalálkozóról szólva Szarvák Imre kiemelte, hogy a falu az egységes megjelenésben kíván újat hozni, melyhez hozzátartozik a szolgáltatók igényes kiválasztása is. „Hangulatot igyekszünk teremteni. Azt szeretnénk, hogy az idelátogatókban az az érzés maradjon meg, hogy bár kis település volt a szervező, mégis különleges hatások érték, melyeken belül kiemelkedik a jász öntudat erősítése és a jász hagyományok ápolása.”

Szerző: Nagy Katalin

Forrás: www.berenycafe.hu

Back To Top