Jánoshidai és a Jászalsószentgyörgyi hívek közös útja 2009. szeptember 5.
Nagy várakozással tekintettünk és lelkiekben megújulva vettünk részt ezen a nagyszerű hitből fakadó együttléten, melynek célja, hogy hitünket, keresztény elkötelezettségünket az Egyház közösségében megerősítsük, hogy őszinte szívvel Istent keresve előrehaladjunk életünk zarándokútján.
Pascal atya szervezésében és lelki vezetésével a két egyházközség, és jászboldogházi valamint Alattyánról érkező hívekkel kiegészítve számos szentkúti Szűzanyát tisztelő lélekkel indultunk el zarándoklatunkra.
Míg a Szűzanyához igyekeztünk az úton rózsafüzért mondtunk és az atya vezetésével elmélkedtünk a helyes Mária tiszteletről. (Itt szeretnénk megköszönni az atyának, hogy mindkét buszon „helyt állt” ügyelve arra, hogy egyforma időt töltsön mindenkivel!)
A kegyhely csodás környezetben van egy erdei tisztáson. A kegytemplom mellett láthattuk a Lourdes-i barlangot, hálaadó-táblákkal gazdagon díszítve, a domboldalban kálvária várja a zarándokokat. Ezt „ki is próbálván” először a csendes keresztúti ájtatosság alkalmával volt lehetőségünk elmélkedni, befogadásra képes lelki szegényekké tenni magunkat, majd közösen énekelni a többiekkel, azután pedig a szentmisére felkészülni. A „kis hegyi túra” után zarándokok a Szentírás szavára szomjazva ültek be a szép templomba, ahol újabb lelki élményeket szereztek. Miért volt számunkra és minden résztvevő számára emlékezetes a „Szűzanya-nál” lenni? Igen NÁLA jártunk, ahol a résztvevő kilencvenhárom ember arcáról sosem került le a mosoly ahol minden ember szeme ragyogott. Lehetett bár eső, hűvösebb az idő, mindenkor és mindenki teljes tisztelettel viselkedett a másik zarándok testvére iránt. Igen ez egy más dimenzió! Itt türelmesen állnak sorba zarándokok a lelki megtisztulásáért a gyóntatószékek előtt, vagy a templom oldalában, vagy talán csak szabad helyre letevő széken, hogy megtisztuljanak lelki terheiktől. Akármerre járunk-kelünk mindenhol szinte kézzel fogható a kegyelem. A Jó Isten minden bizonnyal örömmel fogadta az imáinkat, mert ragyogó napsütésbe borította az eget és a földet, a kabátját pedig mindenki nyugodt szívvel préselhette a táskájába.
Szentkút után Gyöngyös felé vettük az irányt, ahol a Szent Bertalan templomban hallgattuk meg Juhász Ferenc atyát, az ottani plébánost a templom történetéről, a jelen világ mindennapjairól.
Természetes volt, hogy a végén az Isten Hazánkért kezdetű éneket énekeltük végig abban a hitben, hogy az ének szavaival Istennek ajánlott magyar szentjeink újra segíteni fognak hazánkat megmenteni, mint már annyiszor a századok során.
A közösséggel együtt eltöltött utolsó közös program a késői ebéd, amely igazán finom volt. Külön köszönet érte.
Visszafelé az úton egy Szűzanya szobornál (melyet a gyöngyösiek állítottak a háború emlékére, szűzanya tiszteletére) elénekeltük régi magyar himnuszunkat, a Boldogasszony anyánk imánkat. A buszon hazafelé rózsafüzér, engesztelő ima a hazáért, s közben beszélgetés is, a tájban gyönyörködés is. Jó volt látni és megtapasztalni, keresztény közösségünk létét, az egymásra való odafigyelés jellemezte a társaságot. Többször jártam már Szentkúton, és mindig feltöltődve, erőt merítve a „Forrásból” térek haza onnan. Jó lenne ezt a lelkületet továbbra is megőrizni, és a hétköznapjainkat is az Úrnak tetsző módon megélni. A hétvége elmúltával visszacseppentünk a hétköznapokba, de a szombati nap alatt a zarándoktársakat és a megszerzett élményt mélyen a szívünkbe zárva, abból építkezve, lelkileg feltöltődve, erősebb hittel tértünk vissza a mindennapok világába.
A zarándokok nevében:
Szirákiné Rigó Katalin és Sziráki Péter