Skip to content

A jászalsószentgyörgyi Községi Könyvtár nyilvános, települési közművelődési könyvtár.

Alap- és kiegészítő szolgáltatásait az 1997. évi CXL. sz. tv. előírásait betartva végzi a helyi sajátosságok figyelembevételével.

Községi Könyvtár

A könyvtár rövid története

A kezdetektől a rendszerváltásig

A községi könyvtár történetéről csak a felszabadulást követően beszélhetünk, bár ezt megelőzően is voltak könyvtáraik a különböző egyesületeknek, intézményeknek. Adatok bizonyítják, hogy a Katolikus Körnek, az Ipartestületnek, a Szívgárdának, a 48-as Polgári Körnek, a Katolikus Legényegyletnek, az Iparos Tanonciskolának, a Katolikus Leányegyesületnek és az elemi iskolának is volt néhány száz-kötetnyi könyve. A könyvek tartalmukban az egyes szervek tevékenységéhez kötődtek.

A háborús események következtében ezek a kis könyvtárak nagyobb része megsemmisült, széthordták állományukat. 1946-ban már három egyesületi könyvtár volt 500 kötettel. Ebben az időben a könyvekről írók szerinti nyilvántartást vezettek. A könyvtár hivatalos tevékenysége az ipartestület épületében lévő kultúrházban kezdődött meg, 500 kötetes könyvszekrénnyel.

1958-ban költözött át a könyvtár a pártház két kis helyiségébe. 1960-tól már a tanács intézményeként működött. A könyvtár állományának gyarapodása, s a megélénkült könyvtári forgalom ismét költözésre késztette a könyvtárat. 1964-ben felépült a Művelődési Ház, s ide helyezték át a felnőtt könyvtárat, mintegy 8300 kötettel. A könyvtárhasználók igénye azonban indokolta, hogy a könyvtár külön épületet kapjon. A régi Tanácsháza épületét tartották alkalmasnak erre. Az avatási ünnepség 1969. november 12-én volt, és napjainkban is ebben az épületben működik. Az olvasók itt már szabadpolcos rendszerben válogathattak a könyvek között.

A rendszerváltástól napjainkig

1996 után új igények, új felhasználói kör jelent meg, s szinte meglepetésszerűen nőtt a könyvtárlátogatók száma. A kényszervállalkozók, munkanélküliek, az átképzésben résztvevők könyvtári ellátása kihívást jelentett a könyvtárosnak, felerősödött a könyvtár szociális funkciója, egyre inkább közösségi színtér szerepét töltötte be. Átalakultak az olvasási szokások. Megszűnt a könyvkölcsönzés dominanciája, s fokozódott a helyben olvasás, s a számítógépes szolgáltatások iránti igény. Felerősödött az új típusú ismerethordozók iránti igény, s egyre nagyobb teret hódít a könyvtárakban a számítógép. Az Internet megjelenésével pedig nyitottabbá vált a könyvtár, leomlottak a falak, melyeket a könyvtárak emeltek maguk köré, saját állományuk védelmének érdekében.

A község Önkormányzata a közművelődési tevékenység feltételeinek szabályozása során arra törekszik, hogy biztosítsa Jászalsószentgyörgy polgárainak jogát a kulturális örökség javainak megismerésére. Ezért a közművelődési tevékenység során hangsúlyos feladatának tekinti:

  • az iskolarendszeren kívüli, öntevékeny, életminőséget és életesélyt javító tanulási lehetőségek segítését,

  • hátrányos helyzetű rétegek kulturális elmaradottságának mérséklését,

  • a gyermekek és fiatalok művelődési, művészeti és közösségi életének segítését,

  • a település hagyományainak feltárását és azok gondozását,

  • az egyetemes, a nemzeti és kisebbségi kultúra megismerését, gyarapítását,

  • a környezetkultúra javítását,

  • az ünnepek kultúrájának gondozását,

  • az amatőr alkotók és művelődő közösségek tevékenységének támogatását, különös tekintettel a kiemelkedő értékeket produkáló művészeti és szellemi alkotóközösségek tevékenységére

Tartalmi munka:

A szakmai feladatokban egyenlő helyet foglal el a könyvtári tájékoztatás, olvasószolgálati munka és a könyvkölcsönzés. A könyvtárnak, mint közművelődési könyvtárnak, és mint fontos közösségi intézménynek az a célja, hogy a meglévő és lehetséges használók információs igényeit ösztönözze és kielégítse. Célja az is, hogy minden társadalmi csoport hozzáférjen az információhoz, a tudáshoz. Fontosnak érzi a csoportok és egyének ösztönzését a kultúra részvételében, az oktatás kibontakoztatásának lehetővé tételében, a szabadidő hasznos eltöltésében, az írás-olvasáskultúra előmozdításában.
A könyvtár szakmai munkájának középpontjában a használók szükségletei állnak.
A Községi Könyvtár a felnőtt és gyermek olvasók igényeinek megfelelően irodalmi esteket, író- olvasó találkozókat szervez, illetve azoknak helyet biztosít.
Segíti és gazdagítja
a gyerekek tanórán kívüli önművelődési tevékenységét A nyári szünidő ideje alatt „Kézműves foglalkozások” zajlanak a könyvtárban, így is csökkentve a szünidei „csellengő” gyerekek létszámát.

Néhány statisztikai mutató (2012. évről):

Érvényes regisztrációval rendelkező használók száma 629 fő.

Ebből 14 éven aluliak 224 fő,

14 és 65 év közöttiek 349 fő,

65 év felettiek 56 fő,

 Aktív használók száma: 480 fő,

Személyes (helybeni használat): 3661

Ebből 14 éven aluliak: 1239

Kölcsönzött dokumentum: 11137

Ebből 14 éven aluliak: 3304

Helyben használt dokumentum: 781

Ebből 14 éven aluliak: 225

Referensz kérdés: 866

 

A könyvtár állománya 23.400 könyv, 649 hang-, 281 kép-, 4 digitális dokumentum.
könyvtár3

2005. januárjától a könyvtár szolgáltatása az informatikai részleggel bővült. Az  intézményben lehetőség van fénymásolásra, nyomtatásra, faxolásra, valamint spirálozásra és laminálásra is. 4 db számítógép áll a látogatók rendelkezésére.

Az intézmény elérhetősége Nyitvatartási rend
Hivatalos név Községi Könyvtár Délelőtt délután
Postacím 5054 Jászalsószentgyörgy Fő út 70/b. Hétfőtől-péntekig 8 – 12 13 – 17
Telefon 57/456-254 szombat zárva
E-mail cím jakonyvtar@citromail.hu
Intézményvezető Müller Attiláné

SZOLGÁLTATÁSAINK

Nap Nyitva tartási idő
Hétfő 11,00 – 17,00
Kedd 11,00 – 17,00
Szerda 11,00 – 17,00
Csütörtök 11,00 – 17,00
Péntek 11,00 – 17,00

AZ INFORMATIKAI RÉSZLEG NYITVA TARTÁSAkönyvtár5

Szombat Zárva; Vasárnap Zárva

 

Back To Top