Idén is a Jászalsószentgyörgyi Önkormányzat és az általános iskola támogatásának köszönhetően megrendezésre került a II. Jászalsószentgyörgyi Magyar Kempo Bajnokság 2011. június 18-án. Az idei rendezvény még színesebben sikerül, mint a tavalyi, mert több mint 80 fő léphetett a tatamira, hogy meg mérettethesse magát a másikkal szemben. Az idei versenyen Horvátországból is nevezett egy klub ahonnan 6 fővel vettek részt. A következő években még nagyobb létszámra lehet számítani, mert sokan az évzárók és ballagások miatt nem tudtak részt venni ezen a napon. Délelőtt a technikai számoké volt a fő szerep, mint a formagyakorlat; fegyvereskata és az önvédelemé. Kora délután a light contact küzdelmek, késő délután pedig már a full meccseket nézve szurkolhatott a közönség. Csapatversenyben most sajnos csak a hatodik helyen végzett a csapatunk, pár ponttal elmaradva a harmadik helyen végzett Horvát csapattól. A Jászberényi Coop Star áruháznak köszönhetően tudtuk díjazni a legeredményesebb női, férfi és hazai versenyzőt (Keskeny Ambrus, 2 arany és 1 bronz), valamint a legidősebb és legfiatalabb versenyzőt. A legfiatalabb szintén hazai karatéka Keskeny Róbert 6 évével.
Eredmények: Önvédelemben Keskeny Ambrus első, Gajda István második, Filipcsei Olivér és Horváth Tamás harmadik. Chikare Kurabe küzdelemben (1 menet állóharc, 1 menet dobás és 1 menet földharcból áll) Maleenok Natanay első, Keskeny Róbert; Filipcsei Olivér; Kerekes Tamás; Fülöp Martin; Szabó Dominik; Guba László második, Keskeny Ambrus; Seres Márk és Csonka Attila harmadik helyért járó érmeket vehettek át.
Light Contactban Keskeny Róbert; Filipcsei Olivér, Kerekes Tamás; Fülöp Martin; Maleenok Natanay és Seres Márk ezüstérmet, míg Péntek Dániel és Szabó Dominik bronzérmet szereztek. Kesztyűs full contactban Keskeny Ambrus súlycsoportjában ismét diadalmaskodott és a szervezőktől át vehette az első helyért járó trófeát. Pusztakezes küzdelemben Guba László második, Horváth Tamás Harmadik lett.
Cseh Róbert