Az önkormányzat pályázati forrás segítségével (6,6 millió Ft) 8,9 millió Ft-os értékű beruházással fejlesztette tovább a már meglévő térfigyelő-rendszerét, melynek koncepciója a bejövő utak térfigyelő kamerákkal történő figyelését célozta. 7 új kamerával bővült a rendszer, így már összesen 13 kamerával próbálja az önkormányzat a rendőrséget segíteni a bűnmegelőzés és bűnüldözés vonatkozásában.
A műszaki átadás mellett ünnepélyes üzembe helyezésre is sor került, melyen részt vett Halmai Ferenc jászberényi rendőrkapitány, Hamar Gábor jászladányi rendőrőrs vezető, valamint képviseltette magát a helyi polgárőrség és településőrség is. Szarvák Imre polgármester elmondta, hogy a rendszer akkor lesz igazán hasznos, ha a rendőrség tárgyi- és jogi környezeti feltételei javulnak a következő időszakban és így tudják hasznosítani ezt, a térségben egyedülálló rádiófrekvenciás rendszert, melynek figyelése, illetve a képanyagok vizsgálata a rendőrség hatáskörébe tartozik.
Baráth László a kivitelező Védelem Holding Kft. ügyvezetője ismertette a rendszer fő műszaki sajátosságait mely során kiderült, hogy forgatható és rendszámfelismerő kamerák is működnek immár a településen.
A próbaüzem idején már eredményesen sikerült az egyik kamerával egy nagy-értékű építőanyag lopást lefülelni a rendőrségnek úgy, hogy a rendszer segítségével egy távolabbi településről ellopott árut szállító tehergépjármű rendszámának rögzítésével derítették fel az ügyet.


