1848-49-es jászalsószentgyörgyi honvédek nyomában
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc községünkkel kapcsolatos eseményeiről kevés ismerettel rendelkezünk. A korabeli tanácsi jegyzőkönyvek eléggé szűkszavúak. Arról találunk csak feljegyzést, hogy a közrend fenntartására megszervezett nemzetőrség parancsnoka Tarnay (Taczman) Mihály főjegyző és Rigó Gergely nyugalmazott kapitány is részt vállal a nemzetőrök kiképzésben.
Rédey István: Jászok és kunok az 1848/49-es szabadságharcban (1989), valamint Babucs Zoltán: Jászkun alakulatok az 1848/49-es magyar függetlenségi háborúban (1995) című könyvekben Jászalsószentgyörgy neve is említésre kerül, de csupán adatszerű közlésben. Ezek az adatok némi magyarázattal kiegészítve a következők:
1848. május 31-én Jászalsószentgyörgy 12,52 Ft-tal járul hozzá az önkéntes hadsereg toborzásához. Ez az összeg nem volt jelentős, de csekélynek sem mondható.
1848. júliusában a felállított 2500 fős Jászkun nemzetőrségbe 54 önkéntes vonul be Jászalsószentgyörgyről, akik az 1 zászlóalj 3. századába kerülnek beosztásra, majd a Délvidékre indulnak a Verbász melletti táborba, ahol a Habsburg Birodalom által felbérelt rácok (szerbek) elleni harcokban vesznek részt. Az önkéntesek egy részét két hónap után hazaengedik a mezőgazdasági munkák miatt. Az őket felváltó újabb önkéntesekből és a megmaradottakból alakul meg a 65. honvéd zászlóalj, ami már reguláris hadseregnek számít.
1848. szeptemberében a szintén önkéntesekből megalakuló Lehel huszárezredbe vonulnak be Szentgyörgyről is sokan, mert lovas seregbe szívesebben jelentkeztek a jász községekből, mint gyalogos katonának. A bevonulókat szekerekre felkéredzkedve egészen Aradig elkísérték -minden tiltás ellenére- a kedvesük, menyasszonyuk, vagy a nővérük. Ők mint markotányosnők, szakácsok és sebkötözők jó szolgálatot tettek a honvédségnek.
1849. július elején volt az utolsó sorozás Jászberényben, mikor is Szentgyörgyről 17 fő újonc és 26 ló került beosztásra huszárezredekbe az osztrákokkal szövetséges muszka (orosz) csapatok elleni harcra.
1848. július 9-én este a Szeged felé igyekvő Kossuthot elérte az a hír, hogy az oroszok már Jászalsószentgyörgyön Szolnoktól egy órányira tartózkodnak. A kormány ekkor az előrenyomuló orosz és osztrák seregek elől Pestre elköltözni kényszerült. Kossuth jászkun szabadcsapatok mozgósítását rendeli el, de erre ekkor már nem volt idő. Érdemes megjegyezni, hogy Kossuth a Jászkun kerület honvédeihez mindig nagyon ragaszkodott, mert úgymond „...itt a nép hangulata oly lelkes, hogyha egész seregünk elveszne is, azon néppel még a hazát védeni lehetne. Rákóczi is onnan szedte erejét.” S valóban, a katonáskodáshoz szokott jászkunok megtalálhatók voltak a szabadságharcnak szinte minden nevezetes ütközetében (Pákozd, Ozora, Tápióbicske, Isaszeg, Szolnok, Buda, Arad, Temesvár, Komárom stb.) és megtalálhatók voltak a csak jászkunokból álló 65. honvéd zászlóalj, a Lehel huszárezred, a Nádor huszárezred állományán kívül valamennyi huszárezredben, hiszen sokan közülük még az 1848 előtti években vonultak be.