Skip to content

A parlament hétfőn név szerinti szavazással döntött az előzetes választási regisztráció bevezetéséről, a választási eljárási törvényben betiltották a politikai hirdetések közlését a kereskedelmi médiumokban, az interneten azonban kampányolhatnak a pártok 2014-ben. A képviselők bővítették a Kehi hatáskörét és újra elfogadták az államfő által visszaküldött hulladéktörvényt.

A szociális intézményrendszer állami fenntartásba vételének folytatásaként az állam 2013. január 1-jével negyven szociális és 137 gyermekvédelmi intézményt vesz át a települési önkormányzatoktól. Az erről szóló törvényt 249 kormánypárti igen szavazattal, 97 ellenében fogadta el az Országgyűlés. A megyei önkormányzatok szociális és gyermekvédelmi intézményeinek átvétele már az idén év elején megtörtént. Most az államhoz kerülnek a települési önkormányzatok által fenntartott gyermekvédelmi intézmények, valamint a fogyatékosokat, pszichiátriai és szenvedélybetegeket ellátó otthonok. Legtöbbjük eddig a fővárosi önkormányzat tulajdona volt, a fennmaradók többsége megyei jogú városoké. Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter előterjesztésére az állam átveszi az intézményekhez kapcsolódó ingó- és ingatlanvagyont, továbbá a vagyoni értékű jogokat, illetve 2013. június 30-i hatállyal az átvett vagyonhoz kapcsolódó önkormányzati adósságokat, ha fejlesztési, beruházási céllal keletkeztek.

Előzetes regisztrációhoz kötötték a választási részvételt

A jövőben csak azok szavazhatnak az országgyűlési, az önkormányzati és az európai parlamenti választásokon, akik előzetesen kérik felvételüket a választói névjegyzékbe, miután a parlament hétfőn név szerinti szavazással – 251 képviselő egyetértésével, 91 ellenszavazat és egy tartózkodás mellett – fogadta el a kormánypártok által kezdeményezett új választási eljárási törvényt, amely a korábban már az alkotmányba emelt előzetes regisztráció részletes szabályait tartalmazza. Eszerint a feliratkozás a szavazást megelőző 15. napon lezárul. A Magyarországon élők a jegyzőknél személyesen vagy az internetes ügyfélkapun kezdeményezhetik felvételüket a névjegyzékbe, míg a mozgáskorlátozottak kérhetik, hogy a települési jegyző keresse fel őket, biztosítva számukra az otthoni feliratkozás lehetőségét. A határon túli magyar állampolgárok levélben vagy az interneten regisztrálhatnak a választásokra. Az egyéni képviselőjelölteknek ötszáz aláírást kell összegyűjteniük az induláshoz. Ajánlás olyan választópolgároktól is kérhető, akik nem regisztráltak.

Szűkítették a pártok kampánylehetőségeit

Nem hirdethetnek a kereskedelmi rádiókban és televíziókban a pártok 2014-ben az új kampányszabályok szerint. A parlamentben a választási eljárási törvény részeként elfogadott szabályozás a kampányidőszakot ötven napban határozza meg, ezalatt a plakátokon és szórólapokon kívül a pártok csak a közszolgálati médiában, a nyomtatott sajtóban és – Lázár János zárószavazás előtti módosító javaslatának elfogadásával – az internetes újságokban, hírportálokon hirdethetnek. A kereskedelmi médiumokon túl a körzeti és a helyi, valamint a közösségi médiaszolgáltatóknál, továbbá a mozikban sem szabad majd politikai hirdetéseket közzétenni. Az előterjesztők egyike, a fideszes Gulyás Gergely hétfőn újságíróknak azt mondta: mivel a kereskedelmi televíziókban kiemelkedően drágák a hirdetések, a tilalommal a jelölőszervezetek közötti esélyegyenlőséget akarják biztosítani. A közmédia – a Magyar Televízió, a Duna Televízió és a Magyar Rádió – ingyen sugározza majd a pártok hirdetéseit. Az erre felhasználható időkeret parlamenti választások előtt legfeljebb tíz, európai parlamenti választások előtt maximum öt óra lehet médiaszolgáltatónként.

Elfogadták a köznevelési intézmények állami fenntartásba vételének szabályait

Az Országgyűlés elfogadta a köznevelési intézmények állami fenntartásba vételét szabályozó törvényt. A 236 igen szavazattal, 86 ellenében és két tartózkodás mellett elfogadott jogszabály alapján az oktatási intézmények 2013. január 1-jén kerülnek állami fenntartásba úgy, hogy beolvadnak a Klebelsberg Intézményfenntartó Központba. Az iskolák feladatainak ellátását szolgáló ingó és ingatlan vagyon – ideértve a taneszközöket, továbbá az intézményben lévő eszközöket, felszereléseket is – szintén a központ ingyenes használatába, illetve vagyonkezelésébe kerül. Az állami intézményfenntartó foglalkoztatotti állományába tartoznak a jövő év elejétől a pedagógusok, valamint az oktató-, nevelőmunkát közvetlenül segítő közalkalmazottak is. A törvény alapján ugyanakkor munkavégzési helyük a tanítási év végéig nem változtatható.

Bővítették a Kehi hatáskörét

Bővítette a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) hatáskörét az Országgyűlés. A parlament Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter törvényjavaslatát elfogadva azt rögzítette, hogy a Kehi ellenőrzési jogkörét az állam közvetlen vagy közvetett tulajdonában álló gazdasági részesedés tekintetében gyakorolhatja. A tárcavezető előzőleg október végén visszavonta a kormányzati ellenőrzéssel összefüggő törvények módosítására tett javaslatát, és helyette új változatot nyújtott be a Háznak, egyértelművé téve, hogy a Kehi hatásköre nem terjed majd ki a jegybank ellenőrzésére.

Újra elfogadta a Ház az államfő által visszaküldött hulladéktörvényt

Újra elfogadták a képviselők a hulladéktörvényt. Erre azért volt szükség, mert Áder János köztársasági elnök október végén megfontolásra visszaküldte a Háznak a jogszabályt. A képviselők 277 igen és 48 nem szavazat mellett fogadták el a törvényt, amelyben Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter zárószavazás előtti módosító indítványának megszavazásával korrigálták az államfő által kifogásolt rendelkezéseket. Az államfő arra hivatkozva küldte vissza a hulladéktörvényt, hogy az nem biztosít megfelelő jogorvoslati lehetőséget.

Back To Top