Skip to content

Jászalsószentgyörgy Községi Önkormányzat

az EFOP-1.2.11-16-2017-00037 azonosítószámúA fiatalok lakhatási körülményeinek javítása és helyben maradásuk ösztönzése Jászalsószentgyörgyön” – című projekt keretében

 

 

ÖSZTÖNDÍJPÁLYÁZATOT HIRDET

 

középiskolai tanulók, főiskolai vagy egyetemi hallgatók részére

 

Az ösztöndíj célja: hogy a tanulók, megszerezhessék a képességeik szerinti legmagasabb szintű, lehetőleg a település számára szükséges, helyben hasznosítható tudást, illetve erősítse lokálpatriotizmusukat, településhez való kötődésüket.

 

Célcsoport: 16 – 25 évesek

Ösztöndíjban részesíthetők száma: 20 fő

Az ösztöndíj mértéke 10 000 Ft/fő/hó Az ösztöndíj vissza nem térítendő pénzbeli támogatás, amely havonta kerül átutalásra.

Ösztöndíj támogatás időtartama: 24 hónap

 

A pályázaton részt vehet az a tanuló, aki középiskolai, főiskolai, vagy egyetemi tanulmányait végzi és 2017-2018-as tanév első félévi lezárt bizonyítvánnyal rendelkezik, vagy a tanév első szemeszterét sikeresen elvégezte.

 

Középiskolás tanulók:

  • A tanulónak állandó bejelentett jászalsószentgyörgyi lakóhellyel kell rendelkeznie és az előző félévi tanulmányi átlaga középiskolás tanuló esetén legalább 4,0
  • Példás magatartás, minimum jó szorgalom
  • A pályázat elbírálásánál előnyt jelent: tanulmányi, kulturális és egyéb versenyeken elért eredményes szereplés vagy iskolai, osztályszintű közösségi tevékenység

 

Nem pályázhat az a tanuló:

–          akinek a bizonyítványában elégtelen osztályzat szerepel,

–          igazolatlan hiányzása meghaladja a 8 órát,

–          fegyelmi intézkedés van folyamatban ellene,

–          aki az önkormányzat vezető tisztségviselőjének, vagy a képviselő-testület tagjának, PTK szerinti hozzátartozója.

 

Az ösztöndíjastól elvárás, hogy mindent megtegyen azért, hogy megszerzett tudását közvetve vagy közvetlenül a település érdekében is kamatoztassa, akár úgy, hogy a településen vállal munkát (amennyiben van számára megfelelő feltételeket nyújtó munkalehetőség), akár úgy, hogy az ösztöndíj folyósítását követő 1 évig, a településen folyó fejlesztési folyamatokban önkéntes munkával, minimum 10 alkalommal részt vesz. Vállalja továbbá a helyi kézműves hagyományok és tevékenységek feltérképezését, turisztikai attrakciók feltérképezése és további fejlesztésére vonatkozó tanulmány készítését és a végzett kutatómunka bemutatását.

 

A pályázó köteles negyedévente beszámolni az általa végzett munkáról, illetve előadást keretén belül bemutatni a helyi kézműves hagyományok és turisztikai tevékenységekkel kapcsolatos kutatómunkájának eredményét.

Jászalsószentgyörgy Községi Önkormányzat a pályázat nyertesével szerződést köt a fentiekben meghatározott feladatokról.

 

Az ösztöndíj visszavonását vonhatja maga után:

–          a beszámoló benyújtásának elmulasztása,

–          a tanulmányi átlagjelentős romlása,

 

A fentiek értelmében a tervezett pontrendszer belső súlyozása:

  • Tanulmányi eredménye: 30%
  • Feltételek vállalása (a településen történő elhelyezkedés és/vagy önkéntes munka): 30%
  • Nagycsaládban él vagy egyszülős családban él: 10%
  • Egy főre eső jövedelem: 30%

 

Főiskolai, egyetemi hallgatók:

  • A hallgatóknak állandó bejelentett jászalsószentgyörgyi lakóhellyel kell rendelkeznie és az előző félévi tanulmányi átlaga főiskolai, vagy egyetemi hallgatók esetén legalább 3,5 (az átlagszámításnál figyelembe vehető tantárgyak főiskolások esetén: az adott szemeszterben felvett, félév végén vizsgával záruló tantárgyak).

 

Nem pályázhat az a tanuló:

–          akinek a félévi indexében elégtelen osztályzat szerepel

–          fegyelmi intézkedés van folyamatban ellene

–          aki az önkormányzat vezető tisztségviselőjének, vagy a képviselő-testület tagjának PTK szerinti hozzátartozója.

 

Az ösztöndíjastól elvárás, hogy mindent megtegyen azért, hogy megszerzett tudását közvetve vagy közvetlenül a település érdekében is kamatoztassa, akár úgy, hogy a településen vállal munkát (amennyiben van számára megfelelő feltételeket nyújtó munkalehetőség), akár úgy, hogy az ösztöndíj folyósítását követő 1 évig, a településen folyó fejlesztési folyamatokban önkéntes munkával, minimum 10 alkalommal részt vesz.

Jászalsószentgyörgy Községi Önkormányzat a pályázat nyertesével szerződést köt a fentiekben meghatározott feladatokról.

 

  • A fentiek értelmében a tervezett pontrendszer belső súlyozása:
  • Tanulmányi eredménye: 30%
  • Feltételek vállalása (a településen történő elhelyezkedés és/vagy önkéntes munka): 30%
  • Nagycsaládban él vagy egyszülős családban él: 10%
  • Egy főre eső jövedelem: 30%

 

Az ösztöndíj mértéke 10 000 Ft (tízezer forint)/fő/hó, amely 2018. szeptember 1.- 2020. augusztus 31. között folyósítanak. Az ösztöndíj vissza nem térítendő pénzbeli támogatás, amely havonta kerül átutalásra a tanuló, hallgató bankszámlájára. (Amennyiben nyertes pályázó, szükséges bankszámlát nyitnia)

 

A pályázatok benyújtásának határideje: 2018. július 31. 10:00

 

A pályázatok leadásának módja: személyesen, zárt borítékban a Polgármesteri Hivatal titkárságára.

 

A pályázathoz csatolni kell:

–          az előző félévi tanulmányi eredményről kiállított hitelesített napló vagy bizonyítvány másolatot, vagy főiskolai, egyetemi hallgatók esetén szemesztert lezáró dokumentumot

–          a tanulói jogviszony igazolását,

 

–          összeférhetetlenségi nyilatkozatot (minta csatolva),

–          nyilatkozatot az 1 főre eső jövedelemről (minta csatolva),

–          Adó, illetve Taj kártya másolatát,

–          a tanuló lakcímkártyájának másolatát,

–          pályázati adatlapot (minta csatolva),

–          a pályázó elérhetőségét, bankszámlaszámát.

 

A hiányosan vagy határidőn túl benyújtott pályázatok elutasításra kerülnek, hiánypótlásra nincs lehetőség!

 

A pályázatokat – átruházott hatáskörében eljárva – a Jászalsószentgyörgy Községi Önkormányzat 3 fős bizottsága, az önkormányzat egy fő képviselő testületi tagja, egy fő pedagógus és a szakmai vezető bírálja el.

A pályázati anyagok letölthetők a www.jaszalsoszentgyorgy.hu oldalról, illetve igényelhetők személyesen a Jászalsószentgyörgyi Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálatán (5054 Jászalsószentgyörgy, Fő út 53/a.).

 

További információt az alábbi elérhetőségeken kérhetnek:

 

Pap Béla szakmai vezető/dr. Kovács Kornél jegyző: 06-57/556-025,  jegyzo@jaszalsoszentgyorgy.hu

Jakusné Vámos Mária pedagógus: jnevm@freemail.hu

 

Jászalsószentgyörgy, 2018.06. 04.

Szarvák Imre polgármester

Letölthető dokumentumok:

– Esély_otthon_palyazati felhivas

– Pályázati adatlap és nyilatkozatok

Back To Top